Nap, mint nap Szeged

Igen jól látjátok, pár hónapja immár Szegeden is elérhetővé vált egy különleges ízélmény. Nemrégiben az egyik barátom beszélt rá, hogy mindenképp írjak arról a helyről, ahol egyedülálló módon fondüket is megkóstolhatunk. Érdekes, hogy rövid keresésem eredményeként egyelőre a Tisza partján csak a Smooth étlapján található meg ez a kissé furcsa nevű étel. Nos, bevallom eddig fondüszűz voltam, úgyhogy már csak a kíváncsiság miatt is ki kellett próbálnom!

De mi is az a fondü? Egész biztos vagyok benne, hogy sokan nem tudják pontosan, így egy kis ismertetővel kezdeném. A fondü a Svájcban élő franciáktól származik, ami különböző fajta sajtok egymásba olvasztásának szinonimája. A francia fondre szóból ered, aminek jelentése olvadni. Egyébként az első fondü már több mint 300 éves lenne. A sajt a fondü legelterjedtebb formája, ám az ötvenes évek óta a névhasználat általánossá vált, így szinte minden étket fondünek neveznek, ahol egyfajta ételt forró folyadékba mártanak. Így bizony a forró csokiba mártott gyümölcsök is fondünek minősülnek.

A kis kitérő után térjünk vissza az Oskola utcába. Ugyanis itt a Belvárosi-híd lábánál lehetőségünk van kipróbálni az olvasztott sajtokat(vagy bármit amit olvasztani lehet.)

Az esti órákban tértünk be, kettecskén, így is számoltunk a kajával. A hely első ránézésre nem túl nagy, némileg korlátozottak az ülőhelyek. Mi is csak fent az emeleten tudtunk helyet foglalni. Ám nem bántam meg, mert sokkal hangulatosabb szerintem a magasban ülni. Ha már hangulat, azt kell mondjam, hogy tényleg kiváló. Hallottam, hogy jó az atmoszféra, de ha az ember elmereng a részletekben, akkor rájön, hogy az ördög tényleg a részletekben rejlik. Minden gondosan kidolgozott, a helyén van. Az étel/itallap változatos, ennek megfelelően a fondübár-kávézó berendezése is az. Igazi multikulti hely, nincs egy egységes irány, de mégis harmóniát kelt. Aki szereti a Sin Cityt és Frank Millert, annak kötelező benéznie, mert néhány képregényrészletet is felfedezhetünk a bejárat fölött. Amúgy a berendezés annyira egyedi, hogy állítólag szinte mindent külföldről szereztek be!

Ahogy leültünk a pincér máris kézségesen hozta az étlapot. Amíg válogattunk, pár lépés távolságból illedelmesen várt és csak a megfelelő pillanatban "támadt". Ez azért viszonylag ritka mostanság, úgyhogy abszolút pluszpont a személyzetnek. Gyorsan választottunk is, egy újdonságot az I LOVE SZEGED fondüt. Hamár Szeged blog, akkor maradjunk hűek ehhez, gondoltam én...Mellé egy igazi magyar kézműves sört is kértem, amit nem minden sarkon ihat az emberfia. 

Bő tíz perc várakozás után meg is érkezett a menü. A körítés is igencsak egyedire sikerült, a sajtfondühöz köretnek szinte mindent megkaptunk az almától kezdve az uborkán át, a pirítósig. Fontos, hogy a fondünek folyamatosan melegnek kell maradnia, hiszen így nem keményedik meg. Erre a célra egy speciális tányért alakítottak ki, aminek aljában egy mécses világított (vagyis melegített.)

A fondüevésnek, mint utólag kiderült számomra, vannak "szigorú" etikettjei, amiket elsőre nem mindig sikerült betartanunk. Ilyen pl. hogy a bemártandó kenyeret nem szabad beleejteni az edénybe. Ha mégis sikerült, akkor meg kell hívnunk egy italra az asztaltársaság minden tagját, vagy ha hölgyről van szó, akkor csókot kell adnia a szomszédainak. (Még szerencse, hogy csak mi voltunk az asztalnál...) Az biztos, hogy a gasztronómiai élvezetek közepette jópár mókás pillanatot is sikerült átélni, de azért sikerült elfogyasztanunk a szegedi fondüt. Egyébként az étlapon kérhetünk nemcsak sajtból készült fondüket, szóval aki nem szereti a sajtot, az is kipróbálhatja ezt az ínyencséget. Nekem ízlett, jó választás volt, bár tény, hogy ebben nincs összehasonlítási alapom.

A fondük árai a minőségért és az élményért cserébe nem elrugaszkodottak, már nagyjából 800 Ft-tól találhatunk megfelelőt. Egy adag szerintem kb. két főre is elegendő. A sörrel, üdítővel együtt 1800 Ft körül fizettünk, ami még megfizethető kategória. Ugyan fondü bárként ismerhetjük sokan a Smooth-t, ám egy hangulatos kávézásra, sörözésre is kiválóan alkalmas a hely, a szegedi palettán üdítő színfoltként emlegethetjük. Ja és uraim, a mosdóba mindenképpen térjenek be, ha kell ha nem, mert igencsak kellemes látványban lehet részük a piszoár fölött. A női részlegről nincsenek információim, de ezek után bármit el tudok képzelni...

Szólj hozzá!

Lépcsőházas sorozatom következő részében szintén egy Szegeden közismert épületet mutatok be. Az épület, melyről most szó lesz a Kelemen utca 2. szám alatt található. Sokan megyünk el mellette nap, mint nap, akár gyalogosan, akár az egyes vagy kettes villamoson utazva. Sőt, ha a nagypályaudvar felé tartunk villamossal, akkor éppen az említett ház előtt vagyunk kénytelenek várakozni. Azt hiszem a képekből a legtöbben már felismertétek a sárgás színű, zöld ajtó és ablakkeretekkel rendelkező építményt.

Munkámból kifolyólag sokat járok ezen a környéken, és éppen a házban működik egy kiváló kisvendéglő, ahol viszonylag sűrűn megfordulok. Már sokszor eszembe jutott egy-egy ebéd közben, hogy a napsütötte udvarba és a lépcsőházba be kellene kukkantani. Mivel már régi vendég voltam, megkértem a tulajdonos hölgyet, hogy kicsit szétnézhessek belülről is. Ám mielőtt benéznénk, kicsit mesélek az épület történetéről.

Ez a ház azért is különleges, mert még az 1879-es nagy árvíz előtt készült. Nagyon kevés épület maradt meg a pusztítás után, és még kevesebb áll ma is. Tipikus egyemeletes, romantikus stílusú, kedves "kis" ház, ami jól kivehető L alakban épült 1860-ban. Az épület csak egy része néz a Kelemen utcára, a másik része az éppen felújítás alatt álló Somogyi utcában található. Anno Sziráky József késesmester építette magának, majd 1868-ban Scheinberger Antal bőrkereskedő vette meg a házat. A Kelemen utca-Somogyi utca sarkán márványtábla is jelzi, hogy műemlék épületről van szó. A korabeli beszámolók szerint régen is jópár neves üzlet működött a földszinten, ez többé-kevésbé ma sincs másképp. A már említett kisvendéglő mellett borkereskedés, angol minőségi használt ruhabolt, fehérneműüzlet is található benne.

No de térjünk is be! A bejárat a Kelemen utca felől keresendő, de az udvart a Somogyi utcai kapualjból is szemügyre vehetjük. Én a vendéglő felől jutottam be, és a belső udvar tényleg szép és rendezett. Látszik, hogy max. pár éve újították fel teljeskörűen a házat. Az udvarban fák, bokrok, és virágok közt pihenhetünk a középen elhelyezett padokon. Csendes és nyugodt hely, a város zaját alig hallani odabent. A körfolyosók és a lépcsőház hangsúlyos eleme a vörösmárvány, ami harmonikus hatást kelt a szépen kovácsolt korlátokkal. Igazán hangulatos belső ez, nem túl hivalkodó, ám mégis ízléses. Aki itt él, bizonyára otthonosan érzi magát benne. Érdekesség, hogy a mellette lévő zöldesebb árnyalatú ház már nem hozzá tartozik, csupán csak közös udvaruk van. 

Kár, hogy vége lett a kis sétámnak, valahogy tényleg van egy romantikus vonása ennek az épületnek, ami rabul ejti az embert.

Szólj hozzá!

A napokban hozták nyilvánosságra azt a tervezetet, amelyben leírják, hogy milyen projekteket szeretne a városvezetés megvalósítani a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban. A polgármester által előterjesztett terveket éppen pénteken tárgyalja a szegedi közgyűlés: ekkor döntik el az illetékesek, hogy a 10 nagy projekt közül melyeket tekintenek a legfontosabbnak. A döntés előtt egy kicsit vegyük sorba őket és gondolkodjunk el az összértékét tekintve 60 milliárd forintos költségvetésű pályázatokkal kapcsolatban!

Természetesen Botka László MSZP-s polgármester azt szeretné, ha lehetőleg az összes nagyprojekt megvalósulna. Ám nyilvánvaló, hogy a jelenlegi politikai rendszerben ez szinte lehetetlen. A Fideszes többségű közgyűlésnek - biztosak lehetünk benne - lesz egy-két szava a beruházások szükségességéről. No de lássuk, mik is a tervek és mi az ami szükséges és megvalósítható. Elfogultság és politika mentesen. A többit meg majd ők lejátsszák.

Az egyik nagy elgondolás, hogy a 2015-ig felépülő(?) ELI lézerközpont mellett, az öthalmi volt laktanya területén, egy ún. science-parkot, azaz tudás-parkot alakítanának ki. Erre mintegy 5 milliárd Ft-ot költenének. Elsőre tényleg sci-fi hangzása van, ám az egyetem fejlesztéséhez jól illeszkedne. Ehhez el kellene készülnie a lézerközpontnak, ami jelen pillanatban elég kétséges. Ebbe nem szeretnék belefolyni, hamarosan erre is választ kapunk, legalábbis az ígéretek szerint. De tegyük fel, hogy így lesz, szerintem csak így lenne értelme eköré egy tudásparkot felhúzni. Ha ugrik az ELI projekt, akkor nehéz lesz megvalósítani, hiszen ez egy fontos lépcső lenne ahhoz, hogy Szeged tudásbázis legyen. Amúgy rákerestem a science-parkra, nem messze tőlünk Grazban egy egész színvonalas létesítményt hoztak létre. Ausztria második legnagyobb városában az egyetemen kutatók segítséget kapnak, hogy saját vállalkozást alapítsanak, és innovatív technológiákkal törjenek be a piacra. Ha Szeged tényleg az egyetemre épít, akkor ezt meg kell lépnie.

Maradjunk még egy kicsit ezen a vonalon, ugyanis a városnak nem lenne elég egy tudáspark! A most épülő új klinikai tömb területén innovációs központokat és inkubátorházakat létesítenének, ami újabb science vagy biopolisz parkot eredményezne. Úgy gondolom, ez egy plusz opció arra az esetre ha nem valósul meg az ELI és vele együtt a science park. Ha lesz ELI, szerintem ezt törlik, ha nem, akkor ide fognak invesztálni, kb. 3,5 milliárdot. Egy ekkora város két ilyen projektet nem hiszem, hogy meg tud valósítani és nem is biztos, hogy kell. Építsenek fel egy parkot rendesen, a figyelem(és nem mellesleg a pénz) pedig nem oszlik meg legalább.

Evezzünk más vizek felé, konkrétan a Tisza part irányába. Jövőre elindul a partfal rekonstrukció, ennek folytatásaként pedig sétautakat és gyalogoshidat létesítenének. Plusz a rakpart autósforgalmát is korlátoznák! Mindezt közel 4 milliárdból. A sétautakkal még csak-csak egyetértek, mert tényleg rendbe kellene hozni a Tisza parti sétányt. A gyalogoshíd manapság divatos dolog, lásd a szolnoki példát, ám én ezt nem érzem olyan fontosnak, hogy erre ennyi pénz menjen el.(Ha lenne harmadik híd, akkor szerintem erre nem is lesz igazán szükség.) Az alsó rakpartot pedig csak úgy korlátozzák, ha lesz helyette alternatív útvonal, ha nem, akkor ez nagy öngól lesz.

Említettem a harmadik Tisza hidat, ez is a tervek része. Erre 15-20 milliárd forint menne el. Már régóta tervben van a híd megépítése, ezzel akár a nagykörutat is be lehetne zárni. Már ha ide tervezik konkrétan. Ezt tartom az egyik legjobb ötletnek, a két jelenlegi hidat mindenképp tehermentesíteni kellene.

Szeged már eddig is a trolibuszok fővárosa volt, Budapest után, ám az új tervek a teljes járműflotta lecseréléséről szólnak, ami a jövőre érkező 13 új troli után még 30-40 új járművet jelentene 10 milliárdból. Ha már van felújított pályánk, sőt még lesz fejlesztés is ezen a téren, akkor érdemes kihasználni ezt a pályázatot. Viszont ezzel párhuzamosan érdemes lenne a régi autóbuszokat is lecserélni, ha már ilyen zöldek vagyunk.

A tömegközlekedés fejlesztéseként a jelenlegi nagyállomás mellett, az Indóház tér közelében egy intermodális központot hoznának létre. Ez manapság szintén felkapott nyugaton, itt a vasúti, a helyközi és a távolsági buszállomásokat hozzák egy tető alá. Többek közt Debrecen is pályázik egy hasonló megoldásra. A Mars-tér pedig csak a helyi buszjáratokat fogadná a továbbiakban. Ez 3,5 milliárdból megvalósítható, szerintem jöhet, a Mars-tér már így is borzasztó zsúfolt.

Szeretnék a városban a teljes közvilágítási rendszert lecserélni, ezzel együtt az összes halogén izzót LED-esre cserélni. Sokat lehetne ezen spórolni, ám mire visszahozza az árát(1,5-2,7 milliárd Ft), igencsak sok idő. Talán ennél vannak fontosabb teendők is a városban. Az elavult távhőszolgáltatást egyébiránt biomassza és geotermikus erőművekkel helyettesítenék, ehhez kapcsolódóan pedig energiaültetvényeket telepítenének Szeged környékére. A projekt 5 milliárd forintot emésztene fel. Jó az irány, tényleg elavult a távhő, de nem vagyok meggyőzve, hogy ekkora befektetéssel egy teljesen ismeretlen fűtési módszert kellene bevezetni. Ezen gondolkodnék...

A végére hagytam két felújítást. Az első a régi Odessza lakótelep felújítása és rehabilitálása 2 milliárdból. Az ott élők nyilván örülnének neki, kérdés, hogy pontosan mennyien laknak ott, és mennyivel fog javulni az életminősége a lakóknak. Ha a tarjáni felújításokból indulok ki, akkor megérné a pénzt. A másik egy régóta várt rekonstrukció, a város legszebb parkjának, a Széchenyi-térnek a felújítása - 2,5 milliárd forintból. Sokba kerülne, de folytatva a tudatos belvárosi felújításokat, szerintem szükséges plusz lenne. Jó pár fesztivál otthona a tér, a város egyik fő találkozóhelye, a szépségéhez méltóan fel kell újítani. Térkő ide, térkő oda, ezt már csinálják meg.

Egyelőre ennyi, várjuk meg a pénteket, és kiderül mi tetszett a képviselő uraknak a tervekből. Ha megvan a döntés, egy cikk erejéig értékelek.

Szólj hozzá!

Tavaly szeptember után, idén már második alkalommal állították fel Szeged legszebb helyén a szokásos fabódékat, és települtek ki az ország legismertebb(vagy eleddig kevésbé ismert) borászatai. Az ötnapos rendezvény a város legfiatalabb fesztiválja. A múlt évben a szervezők szerint nagy sikerrel futott, így a bormustra idén sem maradhatott ki a Szegedi Városkép Kft. kínálatából.(Többek közt ők szervezik a hírös májusi borfesztivált is.) Egyébként az ötletet jó dolognak tartom, a szüret idején talán a legfelkapottabb borokat kóstolgatni. Városi bloggerként én sem hagyhattam ki, bár ezen írás csak egy rövid szeletet fog adni ebből az eseményből.

Bevallom nem vagyok az a boros fajta, nem jövök annyira izgalomba egy-egy jó villányi, egri vagy szekszárdi borkülönlegesség láttán. De ettől függetlenül ilyenkor mindig elkortyolgatok pár deci jóféle bort. Mivel nem vagyok abszolút borszakértő, nem is vállalkoztam arra, hogy végigkóstoljam egy ív mentén a borokat és felállítsak egy rangsort. Jelen írásban inkább a hangulatot próbálom átadni röviden, így aki kint volt az újra átélheti, aki pedig valamiért kihagyta, hátha jövőre ellátogat.

Az esemény pénteki napján néztem ki a szegedi "Szent Márk térre". Ez egyrészt az elfoglaltságaim miatt, másrészt azért alakítottam így, mert a péntek általában erősebb szokott lenni egy-egy ilyen fesztiválon. Ez be is jött, mert az Oskola utca felől érkezve este fél 10 tájban már elég sok ember érkezett a helyszínre. Belépő továbbra sem volt, így bárki szabadon hódolhatott az istenek italának. A bejáratnál rögtön jobbra hosszú sorban kézművesek fogadtak, nézelődtem is egy kicsit, aztán beléptem a dóm előtti térre. Ami rögtön feltűnt, hogy két zenés színpadot állítottak fel, a programot áttekintve pedig Kovács Kati szombati és Janicsák Veca vasárnapi fellépését emelték ki. De több figyelemreméltó produkció is felfedezhető volt. Aznap este épp a Stand Up zenekar és Blahó Attila Jazz Quartet játszott.

Nehéz volt a tömegen átverekedni magam, azt hiszem a kevésbé kellemes idő ellenére is jóval többen voltak a téren, mint amit elbírt volna kényelmesen. A legtöbb stand ismerősnek tűnt már korábbi fesztiválokról, vagy épp a májusi borfesztről. Bár számomra akadtak pincészetek, melyek kevésbé voltak korábbról felismerhetőek. Felüdülés volt, hogy szegedi pincészet is képviseltette magát. Ám nem kockáztattam, így egy tokaji muskotállyal kezdtem, 300 Ft per deci áron. Egész tűrhető volt, félédesként titulálták, de szerintem már túl édes volt. Amúgy ez még relatíve alacsony ár érte, kb. 250 alatt nem is igen láttam. Kóstoló persze a legtöbb helyen van, de azt sem adják ám ingyen mindenütt...

A hivatalos anyag szerint majdnem 100 kiállító vett részt a Bor-téren, ebből több, mint 70 borászat. A többi kiállító inkább a hasunkra próbált hatni. Úgy vettem észre, nagy sikerrel. Bár én most távol tartottam magam az gasztronómiától, sokan hódoltak az ivás mellett az evésnek is. Sőt sokszor éreztem úgy, mikor körbe-körbe jártam a téren(és nem egyenest-vissza, mint a Széchenyin), hogy inkább ez egy gasztrofesztivál, semmint borfesztivál. Tény, az májusban van. Ám mégis az elrendezés miatt úgy tűnt, hogy inkább kajásokba botlok, semmint a nedűiket kínálgató borászokba. Fura volt, de azért legjobban a sparhelten sütött lepény tetszett, bevallom ilyet nem láttam korábban, vagy csak elkerülte a figyelmem.

És ha már bor, akkor a sajtok sem maradhatnak el: a tér közepe táján egy egri sajtkészítő szeletelte a sajtokat, fantasztikus látvány volt. Az ingyen kóstolást ki is használtam. A beharangozóban nagy hangsúlyt fektettek egy korhű kocsmarészlet felállítására, ami meg is történt, de személy szerint ezt nem éreztem akkora durranásnak, hogy külön marketingeljem. Azt kell mondjam, hogy egy régi parasztház padlásán is előkerülhetett volna a díszletek nagy része...

Miközben a szekszárdi rosémat kortyolgattam(ami tényleg jó volt), és lassan éjfélhez közeledve próbáltam kivergődni a tömegből, azon gondolkoztam, hogy egy olcsó(max. 1000 Ft-os) belépő lehet pár dolgon segítene. Pl. nem taposnánk egymás sarkába és talán a borok árát is lejjebb lehetne vinni, hiszen a bódékat olcsóbban is ki lehetne ezáltal adni. Úgy hallottam, hogy a budai borfesztiválon ez hasonlóképp működik és van eredménye. Igaz ott drágábbak a belépők, magasabb színvonal, de itt kicsiben mi is megcsinálhatnánk. Talán a közönség szelektálódna, és kontrollálható lenne a tömeg egyaránt. Ez csak egy ötlet. Azért így is kellemes volt.

Szólj hozzá! · 2 trackback

Sorozatom második részeként a Kelemen utca - Oroszlán utca találkozását hasonlítom össze több, mint 100 év távlatából. A fotó, illetve a korabeli képeslap is kb. hajdani Kis-Virág Cukrászda sarkából készült. Lássuk tehát, mi a változás.

Szólj hozzá!

Aki olvasta a múlt pénteki bejegyzésem, a Szeged akkor és most címmel, már sejtheti, hogy miről is fog szólni eme sorozatom. Akkor azt írtam a poszt végén, hogy akár még egy-egy olvasó otthonába is ellátogathatok (képletesen szólva), közvetve a blogon keresztül. Ugyanis most arról lesz szó, hogy a lehetőségekhez mérten be fogom járni Szeged patinás épületeinek lépcsőházait, olyan helyekre bekukkantva, melyeket viszonylag csak kevesek láthatnak nap, mint nap. Kívűlről naponta elhaladunk ezek mellett a különleges, régi épületek mellett, ám legtöbbjük nemcsak kívül érdekes, hanem belül is értékekkel teli. Többnyire 100-150 éves polgári házak, paloták történetébe avatlak be benneteket. Mivel Szegedet a legtöbb háború elkerülte a nagy árvíz óta, így sok patinás épület maradt ránk a belvárosban. A továbbiakban igyekszem az érdekesebbeket kiemelni, de majd némi szerencse is kell, hogy be tudjak jutni egy-egy lakóházba...Elsőnek jöjjön a Kígyó utca 1-es szám alatt álló saroképület, az ún. Keleti palota!

Szólj hozzá!

Amint nagyjából másfél héttel ezelőtt a blog első posztjában ígértem, a következő hetekben ellátogatok Szeged legjobb halászcsárdáiba, hogy kiderítsem hol szolgálják fel a Tisza-partján a legjobb halászlevet. Most végre eljutottam sorozatom első állomására, az Öreg Kőrössy Halászcsárdába! Az öreg jelző nem véletlen: a csárda honlapja szerint már az 1930-as évek óta áll a Kőrössy József és fia által alapított étterem.

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Pár héttel ezelőtt az egyik barátom hosszú kutatás és keresgélés után az egyik legnagyobb helyi könyvesboltban helyezkedett el, segítve az olyan relatíve ritka betévedőket, mint én. Ugyanis tény, ami tény nem sűrűn járok könyvesboltokba. Most amellett, hogy - gondoltam meglátogatom, hogy jön ki az új melóval-, célzottan másztam fel a Nagyáruház poros lépcsőin és léptem be a gyorsétterem mellett lévő szaküzletbe, a Libribe.

Épp ebédidő tájékán voltunk, talán emiatt nem is voltunk sokan. Az ok amiért bementem elég egyszerű volt: szerettem volna utánajárni, hogy milyen könyveket kaphatnék jelenleg Szegedről. Bármi szóba jöhetett nálam, kivéve a térképeket, mert az nyilván nem az a kategória. Mivel ismerős voltam, nagyon kézségesen álltak rendelkezésemre, bár nincs kétségem afelől, hogy bárkivel így tettek volna. Néhány perc várakozás után aztán jött a hidegzuhany: jelenleg épp egy darab Szegedről szóló könyv sincs raktáron. Kicsit sokkolt a hír, mert mégiscsak az egyik legnagyobb hazai könyvesbolt hálózatról beszélünk. Ha hirtelen kellett volna pl. egy útikönyvet vásárolnom bajba lettem volna, ám ha van pár napom, akkor tudnak nekem rendelni, mondta a kolléganő. Más választásom nem lévén, kérdeztem őket, hogy mégis mik az alternatívák. Nos nem túl széles a repertoár, de azért leírom mit lehet most rendelni a honlapjukról. Ha a várostérképet nem számolom, akkor összesen két darab könyv van a kínálatban. Mind a kettő a szegedi Grimm Kiadó gondozásában jelent meg. Az egyik Péter László fotóalbuma Szegedről, a másik pedig Apró Ferenc és Péter László útikönyve, méghozzá magyarul és angolul is. Jójó, de azért így, hogy nem lapozhattam bele, nem rendeltem volna semmit. A barátom búcsúzóul még az akciós könyvek között a nők megértésére szolgáló kiadványra próbált rábeszélni, de végül ellenálltam, aztán elköszöntem.

Nem adtam fel ilyen könnyen, így hát elnéztem Szeged talán legnagyobb könyvbirodalmába, az Árkádban lévő Alexandrába. Gondoltam ha itt nem lesz semmi, akkor sehol...Rögtön kinéztem magamnak egy csinos(?) eladót, tud-e nekem segíteni a témában. Úgy tűnt szívesen segít, és már el is vezetett oda ahova kell.

Először azt az útikönyvet mutatta meg nekem, amit már a Libri honlapján is mutogattak számomra. Végre át tudtam lapozni, ami egyébként 10 helyi sétát mutat be nekünk, első ránézésre igényes tálalásban. Ugyan a mű már 10 éve íródott, de 2009-ben bővítettek rajta. Kicsit furcsa érzés volt, amikor pont ott nyitottam ki elsőre, ahol a régi kenderfonó gyár épületét ajánlja megtekintésre. Bizarr, de pont ezen épület helyén épült meg tavaly az Árkád...Hiába, olyan gyors a fejlődés itt, hogy gyakrabban kellene frissíteni.

Továbbmenve kérdeztem, hogy van-e még választék. És ő pozitívan bólogatott, majd elvezetett a bejárat mellett jobbra lévő könyves sarokhoz, ahol szinte zavarba ejtően sok Szeged témájú könyv állott(vagy feküdt.) Nah, gondoltam el leszek itt egy darabig, de gyorsan kiderült, hogy négy féle könyv tette ki azt a nagy "kupacot". Ezek már nem útikönyvek voltak, inkább nevezném ismeretterjesztő fotóalbumoknak. Ezennel szépen sorba is veszem őket.

Kezdem azzal, amit már a konkurens boltban is meg tudtam volna rendelni, ám itt ezt is kézbe vehettem. A Péter László féle fotóalbumról van szó. A bordó borítójú könyv szintén igényesen hat, szépek a képek, pár soros leírások vannak csak a fényképek mellett csupán. Az ismertetője szerint a város történetéről tudhatunk meg részleteket. Mégis, valamiért annyira nem győzött meg. Mentem tovább.

Rögtön mellette találtam egy angol nyelvű kiadványt a szegedi dómról. Impozáns borító, és látom, hogy a szegedi fotóslegenda, Dusha Béla szerkesztette. Ez már biztató, gondoltam, és valóban nem csalódtam. A képek tényleg elképesztőek, és mivel jó vaskos a könyv, van belőlük bőven. Ráadásul ez a kiadvány elegendő és érdekes leírást is tartalmaz a dómról és annak történetéről. Aki tud perfekt angolul, előnyben van, bár a fotók magukért beszélnek. Nekem már néhol túl részletes is, az utolsó kőről is megtudhatjuk, hogy került be a falak közé. De korrekt, és most 80%-al olcsóbb is, így egy-két ezerért hozzájuthatunk.

A következő könyv amit felkaptam az Szebeni András: Látott dolgok sorozatának, Szegedről szóló kiadása volt. Igazi fotós album, szintén gyönyörű képekkel, változatosan, ám különlegessége, hogy Bella István író sok szép szegedies gondolatot költött a képekhez, ami feldobja az egész művet, kitűnve az átlagból. Egyébként 2004-es kiadás, nem volt akciós, de ajánlott.

Legutoljára hagytam a számomra leginkább tetsző könyvet, Hámori Gábor: Szeged madártávlatból címűt. Ennek két érdekessége volt, az egyik, hogy magyar, angol és német nyelven íródott, a másik pedig, hogy a címéből is adódóan csak légifelvételeket láthatunk benne. Ugyan nagyon kevés szöveget tartalmazott, de a képek kárpótoltak. Olyan perspektívákat mutat be a városról, amiket eddig sehol nem láthattam. Tényleg komoly, alig bírtam letenni. Ráadásul szintén akciós volt, 900 kemény forintot kóstált. Lehet vissza kéne majd menni érte...

Összegzésül, a két legismertebb könyváruház kínálata alapján én az Alexandrát javaslom, ha valaki arra vetemedne, hogy magának vagy valaki másnak saját városáról ajándékoz egy-egy nyomtatott példányt. Ennek elsősorban az az oka, hogy a fent említett könyvek nagy részét ők is adták ki. Vagy más alternatívaként maradnak az antikváriumok, kisebb könyvesboltok.

Szólj hozzá!

Ahogy a bemutatkozó posztomban már ígértem, bele is vágok a lecsóba mihamarabb, jelen esetben a halászlébe! De miért pont ebbe? Miután megfogalmazódott bennem, hogy írni kellene egy szegedi témájú blogot, egy darabig gondolkoztam, vajon mivel lenne érdemes kezdeni. Épp közeledtünk a nyár végéhez, már megjelentek az iskolai füzetek a boltokban, emellett szomorúan konstatáltam, hogy elfogyott az összes felfújható gumimatrac a szupermarketekben. Sőt, még Mágnás Miska is elutazott Szegedéből. Aztán felvetettem ezt a blog dolgot egy nem szegedi barátomnak, neki mi jut először eszébe a városról. Ő rávágta, hogy a halászlé! És igen ránéztem a naptáramra, már csak napok voltak hátra XVI. Nemzetközi Tiszai Halfesztiválig. Oké ez így pont jó, miért is ne, gondoltam, erre biztosan büszkék lehetünk!

Bevallom, nem volt nehéz döntés részemről, hogy kimenjek a fesztiválra, ugyanis a halászlé az egyik kedvencem, gyakorlatilag bármikor meg tudok belőle enni egy tányérral. Tiszai gyerek lévén, nekem mindig is a tiszai hallé volt az etalon, de ha már halfesztivál, gondoltam lássuk, hátha idemerészkedett a "konkurencia" is.

Sikerült a háromnapos fesztivál utolsó napját kifognom, remek idő, egy szál felhő se az égen, ebédre jöhet is egy-két tányér jól sikerült halleves. A következőkben a fesztivál nevéhez híven, elsősorban a halászlére szeretnék koncentrálni, de nem mehetek el a körítés mellett sem pár szóban. Már csak azért sem, mert a tiszai rakparton (illetve a privát főzők számára Újszegeden is) lebonyolított fesztivál első pillantásra inkább tűnt egy Laci konyhának, semmint a halászlé legnagyobb ünnepének. Egy biztos, jó ha csak 50%-ban volt ez halfesztivál, a többi szereplő egy részét már ismerősként üdvözölhettem a bor, hungarikum, vagy más gasztro fesztekről. Ezt igyekeztem félretenni magamban, és csak a piros lében úszó pontyokat vettem célba.

Azt vallom, hogy jó halászlevet csakis igazi halászcsárdában ehet az ember fia, ehhez tartottam is magam. Itt megjegyzendő, hogy jelen esetben erősen leszűkült a kör, ugyanis a kiállítók jó része inkább volt mezei éttermes, semmint halászlé specialista. Na de a tiszai "halászléiskolából" itt volt az Algyői, a Roosevelt téri halászcsárda, és ráadásként a hatalmas 14 ezer adagos bográcsban főtt "mindenki halászleve". Utóbbit ki szerettem volna hagyni, mert ez már nekem túl közösségi volt (ki tudja mit főztek még bele alapon...) Némi töprengés után az algyőit választottam. A Roosevelt térit már ismertem (ez ugyanaz gyakorlatilag, mint a fehértói, mivel egy a tulaj), így hát fejest ugrottam az ismeretlenbe.

Sikerült is helyet foglalni a kis sátrukban. Az ételt gyorsan kihozták, amit már nem is bántam. A tálalás kis bográcsban, műanyag tányérokkal és evőeszközökkel, erős paprikával és jó pár szelet fehér kenyérrel történt. Nos összességében nem is csalódtam, már a kezdetektől kellemesen csípős ízek fogadtak, ahogy kell, sűrű alaplével. A filézett ponty is kellemes volt, bár egynéhány valószínűleg tavi volt, de belefért. Bár azt hiszem a Roosevelt téri még mindig finomabb, ám közel járt. Azért lehet, hogy még eljutok egyszer Algyőre hozzájuk...Ja, amúgy ezerötszáz pénz volt egy adag.

Most már egész jól lakottan(de még nem teli), gondoltam szétnézek, hátha van másféle halászlé is, mint a jó öreg tiszai. Mégiscsak jól esne egy összehasonítás itt helyben. Némi kutakodás után meg is találtam egy bátor bajai csárdást, aki igazi Duna-menti halászlével kecsegtetett. Mivel rajta kívül mást nem találtam(!), így kapva az alkalmon gyorsan ki is alkudtam az aranyérmes mesterszakácsnál egy féladag tésztás, belsőségben gazdag, bajai halászlevet. Ugyan filézetlen volt, de ez most nem izgatott.

Nos, szerintem ez elég messze volt az igazi dunai hallétől. Íze elég kevés volt, a tészta sem főtt meg igazán, és ízre még a hal sem volt folyami. A színe és a belsőség legalább jó volt. Nyolcszáz forint volt a féladag, kár is lett volna érte többet adni. (Csak tudnám mire kapta az öreg szakács az aranyérmét...)

Zárásként, és hogy egy kicsit felvidítsam magam, lenyomtam még egy kisteleki rétest, ebben tényleg nem csalódtam. Összességében elmondható, hogy mindenképp lehet jó halászlevet enni egy ilyen fesztiválon, de inkább azt éreztem, hogy ez elsősorban a versenyzőknek van kitalálva, semmint a gyanútlanul lesétáló vendégeknek. Ha igazi, neves halétteremből akarunk választani, akkor kicsi a mozgásterünk. Aki beéri a jó átlagossal, annak meg elég a többi is. A végére eldöntöttem: ha a kiváló helybeli éttermek közül jó páran nem jöttek ki, akkor én látogatom meg őket. Az első sorozatomban megpróbálok utánajárni, hol a legjobb a környéken a szögedies halászlé!

Szólj hozzá!