A napokban hozták nyilvánosságra azt a tervezetet, amelyben leírják, hogy milyen projekteket szeretne a városvezetés megvalósítani a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban. A polgármester által előterjesztett terveket éppen pénteken tárgyalja a szegedi közgyűlés: ekkor…
tovább »
Tavaly szeptember után, idén már második alkalommal állították fel Szeged legszebb helyén a szokásos fabódékat, és települtek ki az ország legismertebb(vagy eleddig kevésbé ismert) borászatai. Az ötnapos rendezvény a város legfiatalabb fesztiválja. A múlt évben a szervezők…
tovább »
Sorozatom második részeként a Kelemen utca - Oroszlán utca találkozását hasonlítom össze több, mint 100 év távlatából. A fotó, illetve a korabeli képeslap is kb. hajdani Kis-Virág Cukrászda sarkából készült. Lássuk tehát, mi a…
tovább »
Aki olvasta a múlt pénteki bejegyzésem, a Szeged akkor és most címmel, már sejtheti, hogy miről is fog szólni eme sorozatom. Akkor azt írtam a poszt végén, hogy akár még egy-egy olvasó otthonába is ellátogathatok (képletesen szólva), közvetve a blogon keresztül. Ugyanis most…
tovább »
Amint nagyjából másfél héttel ezelőtt a blog első posztjában ígértem, a következő hetekben ellátogatok Szeged legjobb halászcsárdáiba, hogy kiderítsem hol szolgálják fel a Tisza-partján a legjobb halászlevet. Most végre eljutottam sorozatom első állomására, az Öreg…
tovább »
Ez alkalommal egy új posztsorozatot nyitok meg a blogon, melyben helyettem elsősorban a képek fognak beszélni. Azt hiszem ez esetben talán ezt nem is fogjátok bánni. Régi képeslapokkal fogom felidézni a szegedi századfordulós hangulatot, és megmutatom, hogy fest ma, ugyanaz a részlet a…
tovább »
Pár héttel ezelőtt az egyik barátom hosszú kutatás és keresgélés után az egyik legnagyobb helyi könyvesboltban helyezkedett el, segítve az olyan relatíve ritka betévedőket, mint én. Ugyanis tény, ami tény nem sűrűn járok könyvesboltokba. Most amellett, hogy - gondoltam…
tovább »
Ahogy a bemutatkozó posztomban már ígértem, bele is vágok a lecsóba mihamarabb, jelen esetben a halászlébe! De miért pont ebbe? Miután megfogalmazódott bennem, hogy írni kellene egy szegedi témájú blogot, egy darabig gondolkoztam, vajon mivel lenne érdemes kezdeni. Épp közeledtünk…
tovább »
Először is üdv mindenkinek a blogomon! Ez egy bemutatkozó poszt lenne így elsőre. Rövid leszek, nem akarom sokáig húzni az időt, hiszen egyúttal bele is vágok a lecsóba (vagyis egy kicsit folyékonyabba, de majd erről picit később.)
Amit így hirtelenjében érdemes tudni rólam:…
tovább »