A napokban hozták nyilvánosságra azt a tervezetet, amelyben leírják, hogy milyen projekteket szeretne a városvezetés megvalósítani a 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusban. A polgármester által előterjesztett terveket éppen pénteken tárgyalja a szegedi közgyűlés: ekkor döntik el az illetékesek, hogy a 10 nagy projekt közül melyeket tekintenek a legfontosabbnak. A döntés előtt egy kicsit vegyük sorba őket és gondolkodjunk el az összértékét tekintve 60 milliárd forintos költségvetésű pályázatokkal kapcsolatban!

Természetesen Botka László MSZP-s polgármester azt szeretné, ha lehetőleg az összes nagyprojekt megvalósulna. Ám nyilvánvaló, hogy a jelenlegi politikai rendszerben ez szinte lehetetlen. A Fideszes többségű közgyűlésnek - biztosak lehetünk benne - lesz egy-két szava a beruházások szükségességéről. No de lássuk, mik is a tervek és mi az ami szükséges és megvalósítható. Elfogultság és politika mentesen. A többit meg majd ők lejátsszák.

Az egyik nagy elgondolás, hogy a 2015-ig felépülő(?) ELI lézerközpont mellett, az öthalmi volt laktanya területén, egy ún. science-parkot, azaz tudás-parkot alakítanának ki. Erre mintegy 5 milliárd Ft-ot költenének. Elsőre tényleg sci-fi hangzása van, ám az egyetem fejlesztéséhez jól illeszkedne. Ehhez el kellene készülnie a lézerközpontnak, ami jelen pillanatban elég kétséges. Ebbe nem szeretnék belefolyni, hamarosan erre is választ kapunk, legalábbis az ígéretek szerint. De tegyük fel, hogy így lesz, szerintem csak így lenne értelme eköré egy tudásparkot felhúzni. Ha ugrik az ELI projekt, akkor nehéz lesz megvalósítani, hiszen ez egy fontos lépcső lenne ahhoz, hogy Szeged tudásbázis legyen. Amúgy rákerestem a science-parkra, nem messze tőlünk Grazban egy egész színvonalas létesítményt hoztak létre. Ausztria második legnagyobb városában az egyetemen kutatók segítséget kapnak, hogy saját vállalkozást alapítsanak, és innovatív technológiákkal törjenek be a piacra. Ha Szeged tényleg az egyetemre épít, akkor ezt meg kell lépnie.

Maradjunk még egy kicsit ezen a vonalon, ugyanis a városnak nem lenne elég egy tudáspark! A most épülő új klinikai tömb területén innovációs központokat és inkubátorházakat létesítenének, ami újabb science vagy biopolisz parkot eredményezne. Úgy gondolom, ez egy plusz opció arra az esetre ha nem valósul meg az ELI és vele együtt a science park. Ha lesz ELI, szerintem ezt törlik, ha nem, akkor ide fognak invesztálni, kb. 3,5 milliárdot. Egy ekkora város két ilyen projektet nem hiszem, hogy meg tud valósítani és nem is biztos, hogy kell. Építsenek fel egy parkot rendesen, a figyelem(és nem mellesleg a pénz) pedig nem oszlik meg legalább.

Evezzünk más vizek felé, konkrétan a Tisza part irányába. Jövőre elindul a partfal rekonstrukció, ennek folytatásaként pedig sétautakat és gyalogoshidat létesítenének. Plusz a rakpart autósforgalmát is korlátoznák! Mindezt közel 4 milliárdból. A sétautakkal még csak-csak egyetértek, mert tényleg rendbe kellene hozni a Tisza parti sétányt. A gyalogoshíd manapság divatos dolog, lásd a szolnoki példát, ám én ezt nem érzem olyan fontosnak, hogy erre ennyi pénz menjen el.(Ha lenne harmadik híd, akkor szerintem erre nem is lesz igazán szükség.) Az alsó rakpartot pedig csak úgy korlátozzák, ha lesz helyette alternatív útvonal, ha nem, akkor ez nagy öngól lesz.

Említettem a harmadik Tisza hidat, ez is a tervek része. Erre 15-20 milliárd forint menne el. Már régóta tervben van a híd megépítése, ezzel akár a nagykörutat is be lehetne zárni. Már ha ide tervezik konkrétan. Ezt tartom az egyik legjobb ötletnek, a két jelenlegi hidat mindenképp tehermentesíteni kellene.

Szeged már eddig is a trolibuszok fővárosa volt, Budapest után, ám az új tervek a teljes járműflotta lecseréléséről szólnak, ami a jövőre érkező 13 új troli után még 30-40 új járművet jelentene 10 milliárdból. Ha már van felújított pályánk, sőt még lesz fejlesztés is ezen a téren, akkor érdemes kihasználni ezt a pályázatot. Viszont ezzel párhuzamosan érdemes lenne a régi autóbuszokat is lecserélni, ha már ilyen zöldek vagyunk.

A tömegközlekedés fejlesztéseként a jelenlegi nagyállomás mellett, az Indóház tér közelében egy intermodális központot hoznának létre. Ez manapság szintén felkapott nyugaton, itt a vasúti, a helyközi és a távolsági buszállomásokat hozzák egy tető alá. Többek közt Debrecen is pályázik egy hasonló megoldásra. A Mars-tér pedig csak a helyi buszjáratokat fogadná a továbbiakban. Ez 3,5 milliárdból megvalósítható, szerintem jöhet, a Mars-tér már így is borzasztó zsúfolt.

Szeretnék a városban a teljes közvilágítási rendszert lecserélni, ezzel együtt az összes halogén izzót LED-esre cserélni. Sokat lehetne ezen spórolni, ám mire visszahozza az árát(1,5-2,7 milliárd Ft), igencsak sok idő. Talán ennél vannak fontosabb teendők is a városban. Az elavult távhőszolgáltatást egyébiránt biomassza és geotermikus erőművekkel helyettesítenék, ehhez kapcsolódóan pedig energiaültetvényeket telepítenének Szeged környékére. A projekt 5 milliárd forintot emésztene fel. Jó az irány, tényleg elavult a távhő, de nem vagyok meggyőzve, hogy ekkora befektetéssel egy teljesen ismeretlen fűtési módszert kellene bevezetni. Ezen gondolkodnék...

A végére hagytam két felújítást. Az első a régi Odessza lakótelep felújítása és rehabilitálása 2 milliárdból. Az ott élők nyilván örülnének neki, kérdés, hogy pontosan mennyien laknak ott, és mennyivel fog javulni az életminősége a lakóknak. Ha a tarjáni felújításokból indulok ki, akkor megérné a pénzt. A másik egy régóta várt rekonstrukció, a város legszebb parkjának, a Széchenyi-térnek a felújítása - 2,5 milliárd forintból. Sokba kerülne, de folytatva a tudatos belvárosi felújításokat, szerintem szükséges plusz lenne. Jó pár fesztivál otthona a tér, a város egyik fő találkozóhelye, a szépségéhez méltóan fel kell újítani. Térkő ide, térkő oda, ezt már csinálják meg.

Egyelőre ennyi, várjuk meg a pénteket, és kiderül mi tetszett a képviselő uraknak a tervekből. Ha megvan a döntés, egy cikk erejéig értékelek.

A bejegyzés trackback címe:

https://napiszeged.blog.hu/api/trackback/id/tr984802830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Friss topikok

süti beállítások módosítása