Amint nagyjából másfél héttel ezelőtt a blog első posztjában ígértem, a következő hetekben ellátogatok Szeged legjobb halászcsárdáiba, hogy kiderítsem hol szolgálják fel a Tisza-partján a legjobb halászlevet. Most végre eljutottam sorozatom első állomására, az Öreg Kőrössy Halászcsárdába! Az öreg jelző nem véletlen: a csárda honlapja szerint már az 1930-as évek óta áll a Kőrössy József és fia által alapított étterem.

Photo 2012.09.13. 19 21 36.jpg

Szégyen, nem szégyen, sajnos még ezidáig nem jutottam el a Sárga üdülőtelepen lévő halszentélybe, de ahogy mondani szokás ami késik...Nos, innen nem késhettem el, bár már épp sötétedett mire lepattantam a Felső-Tisza parttól pár száz méterre lévő étterembe. Így szeptember közepén az üdülőtelep csendes volt, már már kísérteties érzés lejutni a kissé eldugott halászcsárdába. Szerencsére a vendéglőt már jó előre egy nagy tábla jelzi, így könnyű volt megtalálni. Egyébként a parkoló és környéke már jól kivilágítottnak és rendezettnek tűnt, úgyhogy biztatóak voltak az első jelek. Igaz már szinte teljesen beesteledett, de a Tisza közelsége így is látható és érezhető maradt, tényleg hangulatos.

Photo 2012.09.13. 20 10 10.jpg

Egy érdekes és egyedi kapun belépve nagy terasz fogadja a látogatót. Ha épp nem jön egy laza 15 fokos lehűlés, akkor még ki is ültem volna, de így inkább besétáltam az étterem fedett részébe. Belépve két fiatal pincérsrác fogadott, közben páran már épp a vacsorájukat fogyasztották. Nem voltunk sokan, akadt még bőven szabad hely a kockás terítővel fedett asztaloknál. Gyorsan rendeltem is egy bubis ásványvizet, és természetesen egy filézett pontyból készült Öreg Kőrössy halászlevet. Szerencsére fél adagot is kérhettem, éltem vele, arra számítva, hogy ez is elég lesz a kóstoláshoz. 

Photo 2012.09.13. 19 27 50.jpg

Pár perc elteltével már meg is kaptam az adagomat, amit, mint láthatjátok, még így sem nevezhetünk kicsinek. Erős paprika (háromféle is!), fehér kenyér vastagon szelve, alapból járt hozzá. Ennek így kell kinéznie!

Photo 2012.09.13. 19 31 26.jpg

A halászlét igencsak felforrósították, így szép lassan tudtam csak nekikezdeni. Szerintem a csípősségét egészen sikerült eltalálni, egy kis erős paprikát még elbírt részemről, de nem kellett sok. Nyilván van aki még rakott volna bele, de nekem elég volt. A ponty jól meg volt főzve, szálkát tényleg csak elvétve egyet-kettőt találtam benne. Az ízvilága szinte tökéletes volt, annyi negatívumot említenék meg, hogy kicsit talán túlságosan zsíros lett. De a hal teljesen zsírmentesen érkezett, ami mindenképp pozitív. A kenyér puha és ropogós volt, korrekt. Falatozás közben a dekoráció is feltűnt: a plafonon kis bográcsok, horgászhálók lógtak, a pénztárnál pedig hosszú paprikafüzérek. Igazán otthonosan éreztem magam. 

Photo 2012.09.13. 20 06 08.jpg

A vacsora végeztével kértem a számlát, ami a fél adag halászlével és a két decis ásványvízzel együtt volt 1290 Ft. A teljes adag 1500 lett volna, a féladagot 1050-ért adták. Szerintem a többi halászcsárdához viszonyítva ez átlagosnak számít. Se nem túl drága, de nem is olyan olcsó. Ár-érték arányban úgy érzem megérte, a fél adaggal is egészen jól lehet lakni, ha az ember nem annyira nagy étkű. A helyet csak ajánlani tudom mindenkinek aki egy hamisítatlan tiszai halászlevet szeretne a parthoz közel, a város zajától távol elfogyasztani. Folytatás legközelebb!

Ha szeretnétek és tudtok ajánlani olyan szegedi halászlevet, amit mindenképp kóstoljak majd meg, akkor írhattok a napiszeged@gmail.com e-mail címre, vagy üzenhettek Facebookon is!

A bejegyzés trackback címe:

https://napiszeged.blog.hu/api/trackback/id/tr594775972

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szólj hozzá!

Szólj hozzá!

Friss topikok

süti beállítások módosítása