Tavaly szeptember után, idén már második alkalommal állították fel Szeged legszebb helyén a szokásos fabódékat, és települtek ki az ország legismertebb(vagy eleddig kevésbé ismert) borászatai. Az ötnapos rendezvény a város legfiatalabb fesztiválja. A múlt évben a szervezők szerint nagy sikerrel futott, így a bormustra idén sem maradhatott ki a Szegedi Városkép Kft. kínálatából.(Többek közt ők szervezik a hírös májusi borfesztivált is.) Egyébként az ötletet jó dolognak tartom, a szüret idején talán a legfelkapottabb borokat kóstolgatni. Városi bloggerként én sem hagyhattam ki, bár ezen írás csak egy rövid szeletet fog adni ebből az eseményből.

IMG_0683.JPG

Bevallom nem vagyok az a boros fajta, nem jövök annyira izgalomba egy-egy jó villányi, egri vagy szekszárdi borkülönlegesség láttán. De ettől függetlenül ilyenkor mindig elkortyolgatok pár deci jóféle bort. Mivel nem vagyok abszolút borszakértő, nem is vállalkoztam arra, hogy végigkóstoljam egy ív mentén a borokat és felállítsak egy rangsort. Jelen írásban inkább a hangulatot próbálom átadni röviden, így aki kint volt az újra átélheti, aki pedig valamiért kihagyta, hátha jövőre ellátogat.

IMG_0684.JPG

Az esemény pénteki napján néztem ki a szegedi "Szent Márk térre". Ez egyrészt az elfoglaltságaim miatt, másrészt azért alakítottam így, mert a péntek általában erősebb szokott lenni egy-egy ilyen fesztiválon. Ez be is jött, mert az Oskola utca felől érkezve este fél 10 tájban már elég sok ember érkezett a helyszínre. Belépő továbbra sem volt, így bárki szabadon hódolhatott az istenek italának. A bejáratnál rögtön jobbra hosszú sorban kézművesek fogadtak, nézelődtem is egy kicsit, aztán beléptem a dóm előtti térre. Ami rögtön feltűnt, hogy két zenés színpadot állítottak fel, a programot áttekintve pedig Kovács Kati szombati és Janicsák Veca vasárnapi fellépését emelték ki. De több figyelemreméltó produkció is felfedezhető volt. Aznap este épp a Stand Up zenekar és Blahó Attila Jazz Quartet játszott.

IMG_0679.JPG

Nehéz volt a tömegen átverekedni magam, azt hiszem a kevésbé kellemes idő ellenére is jóval többen voltak a téren, mint amit elbírt volna kényelmesen. A legtöbb stand ismerősnek tűnt már korábbi fesztiválokról, vagy épp a májusi borfesztről. Bár számomra akadtak pincészetek, melyek kevésbé voltak korábbról felismerhetőek. Felüdülés volt, hogy szegedi pincészet is képviseltette magát. Ám nem kockáztattam, így egy tokaji muskotállyal kezdtem, 300 Ft per deci áron. Egész tűrhető volt, félédesként titulálták, de szerintem már túl édes volt. Amúgy ez még relatíve alacsony ár érte, kb. 250 alatt nem is igen láttam. Kóstoló persze a legtöbb helyen van, de azt sem adják ám ingyen mindenütt...

IMG_0680.JPG

A hivatalos anyag szerint majdnem 100 kiállító vett részt a Bor-téren, ebből több, mint 70 borászat. A többi kiállító inkább a hasunkra próbált hatni. Úgy vettem észre, nagy sikerrel. Bár én most távol tartottam magam az gasztronómiától, sokan hódoltak az ivás mellett az evésnek is. Sőt sokszor éreztem úgy, mikor körbe-körbe jártam a téren(és nem egyenest-vissza, mint a Széchenyin), hogy inkább ez egy gasztrofesztivál, semmint borfesztivál. Tény, az májusban van. Ám mégis az elrendezés miatt úgy tűnt, hogy inkább kajásokba botlok, semmint a nedűiket kínálgató borászokba. Fura volt, de azért legjobban a sparhelten sütött lepény tetszett, bevallom ilyet nem láttam korábban, vagy csak elkerülte a figyelmem.

IMG_0682.JPG

És ha már bor, akkor a sajtok sem maradhatnak el: a tér közepe táján egy egri sajtkészítő szeletelte a sajtokat, fantasztikus látvány volt. Az ingyen kóstolást ki is használtam. A beharangozóban nagy hangsúlyt fektettek egy korhű kocsmarészlet felállítására, ami meg is történt, de személy szerint ezt nem éreztem akkora durranásnak, hogy külön marketingeljem. Azt kell mondjam, hogy egy régi parasztház padlásán is előkerülhetett volna a díszletek nagy része...

IMG_0681.JPG

Miközben a szekszárdi rosémat kortyolgattam(ami tényleg jó volt), és lassan éjfélhez közeledve próbáltam kivergődni a tömegből, azon gondolkoztam, hogy egy olcsó(max. 1000 Ft-os) belépő lehet pár dolgon segítene. Pl. nem taposnánk egymás sarkába és talán a borok árát is lejjebb lehetne vinni, hiszen a bódékat olcsóbban is ki lehetne ezáltal adni. Úgy hallottam, hogy a budai borfesztiválon ez hasonlóképp működik és van eredménye. Igaz ott drágábbak a belépők, magasabb színvonal, de itt kicsiben mi is megcsinálhatnánk. Talán a közönség szelektálódna, és kontrollálható lenne a tömeg egyaránt. Ez csak egy ötlet. Azért így is kellemes volt.

A bejegyzés trackback címe:

https://napiszeged.blog.hu/api/trackback/id/tr824798468

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.25. 08:06:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Trackback: Mandiner blogajánló 2012.09.24. 14:51:01

Ezt a posztot ajánlottuk a Mandiner blogajánlójában.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Szólj hozzá! · 2 trackback

Szólj hozzá!
süti beállítások módosítása